Ugrás a fő tartalomra

Rendkívüli...

 Párizst szépen félbehagytam, most láttam ott sorakoznak a piszkozatok. Nekifutok majd még.

És jól el vagyok itt maradva, de rövid helyzetjelentéssel, azt tudom mondani általános iskola 8. év. Egy cseppet több a tennivaló, tanulnivaló, megnéznivaló, mint gondoltuk. Több az olyan dolog mint amit szerettem volna elengedni, hetek meg suhannak, felvételi előkészítők száma csak növekszik....

De ma végre programoztunk megint, és ez itt most a nagyon lényeg. 

Rettentő közel hozzánk egy könyvbemutató volt, méghozzá a "nem akarok beleszólni..."

Véletlen akadtam rá anno az instán, és nem lehet nem nézni őket. És így volt ezzel más is, ennek következtében elég felkapottak lettek.

Tisztelem Őket. Végre 3 nő aki kiteregeti a valóságot. Mert aki ezeket a videókat felnőtt fejjel nézi, pontosan tudja miről van szó, mert volt része benne. Kellőképpen szarkasztikus, ironikus, és vicces is. Mert mersze az ilyen szitukon sajnos csak nevetni lehet, főleg ha nem Te vagy benne.

Kíváncsian várom a könyvet, meg azt is, hogy nagyfiú is kiolvassa-e? Együtt mentünk el a bemutatóra, nagyon rábeszélnem nem kellett, hiszen együtt nevetünk a videókon, és idézünk belőle ha éppen kell.



Mindenkinek csak ajánlani tudom: nemakarokbeszolni insta oldalt!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hazaérve

...picit, mert 1 hét és újra el, de jó is lesz, de most Pécs. Hm, ez picit fura lesz Nekem, az első, hogy két megközelítésből írok le valamit…. Na lássuk, hogy is kell ezt, jön itt a „gyerek” rész. És nem is annyira gyerek már, úgyebár 14 évesen. Itt és most szeretném írásba is adni, de mondtam már neki több alkalommal, nagyon-nagyon köszönöm, hogy eljött Velem. Merthogy azért kell ezt külön megjegyeznem, mert többen elég érdekes hangsúllyal kérdezték tőlem, És elmegy Veled? Most ez lesz az utolsó! zárásként mondták…..Szeretném ha nem így lenne, de mint tudom, bármit hozhat az élet. Szóval, köszi, hogy jöttél, ott voltál, és jól érezted magad…. Apró jegyzeteket készítettem, míg ott voltunk, ki ne hagyjak valamit, és ha most ez túl hosszú lesz, kettévágom, meglátjuk. Na elég sok a technikai infó, de ez ugye most más ez a blog, még szoknom kell. (egy másik word, azért meg van nyitva a másik gondolataimnak.) Az egész ott kezdődik, hogy ez volt az első hivatalosan is kettesben nya...

Párizsi kalandok 1.

Most jutottam ide, mert vagy két hétig beteg voltam, így olvassátok…. És akkor máris elérkeztünk a második P-hez az évben. Párizs. Meglepett ötlet volt, Máté kérdezte, elmennék Vele? Nekem sokáig a listán volt már, így egyértelmű volt a válasz. Azt mondjuk nem gondoltam, hogy egy kamasz srácot érdekelné…. Az utazás izgalmas volt, mert mindig is féltem a repüléstől, viszont az indulás reggelén Mátéra rájött a para. Nem volt 2 éves amikor repült, végigaludta a 4 repülő utat. Nem tudta mire számítson… Az izgalom elindult, így viszont azért eléggé össze kellett szednem magam… És lás csodát, jókora késéssel indultunk el (+1 óra), és aztán érkeztünk meg, így eléggé nehéz volt a koncentráció…   Az órás várakozás közben láttam, már nagy az idegesség. A repülőre szállva az ajtóban az alapvetően franciául beszélő sztyui megállított, hogy maszk csak ez van. Megpróbált angolul is beszélni, de azt mondom nem kellett volna… Kiderült a sima eldobható orvosi maszk kellett volna, a több r...