Mi Kalandjaink

Harmadik nap gondoltam ideje valamit azért megnézni, és máris kezdjük Páriz másik legmagasabb pontjával Montmartre várt ránk. Alkotók, művészek városa volt valaha, és még most is az. Dalí, Monet, Picasso és Van Gogh is élt itt egy darabig. Ide metróval mentünk el. De máris a metrómegálló nem volt meg. Google térkép mutatta, viszont   a felújítás miatt le volt zárva, így egy idő után kénytelenek voltunk segítséget kérni a francia segítőktől. És láss csodát, siker, megértettük egymást, elmondták merre kell menni. Már csak a jegyvásárlás volt egy picit több idő az automatával, de végül is az is megoldva. És akkor kapun át, és menni a többi emberrel. Nekem senki ne mondja, hogy a Deák Ferenc tér az bonyolult. Hogy mennyit kacskaringóztunk mire a megfelelő metróhoz jutottunk…. A metrón pedig ilyen az ajtónyitó:   És meg is érkeztünk, viszont ez a Tetre (domb) ahogy a franciák nevezik 230 méter magas, így a metróból felfelé, jó 5 percet kell menni egy csigalépcsőszerű szín...

Közértben kezdtük a reggelt, természetesen croissant. Leírhatatlan….Puha, mennyei…   Aztán céltalan várt ránk a város, nem volt terv. Álom ez az egész hely. Nekem az. Biztos, hogy nem mindenki kedvelné. De ezek a házak a korlátokkal.    Az mondjuk biztos, hogy itt nem nagyon vezetnék, valahogy ránézésre olyan kesze-kuszán mennek az autók a kereszteződésben, a sávokban sem valahogy egymás mögött, ki itt, ki ott. A bringásoknak viszont egy komplett külön sáv van, elválasztva adott helyeken. Így viszont a zebránál figyelni kell, mert nem egyszerre van zöld. Külön működik a bringás rész, és külön az autós.  Mondjuk azt azonnal megfigyeltük, hogy a gyalogosnak mindegy milyen a lámpa, ha nem jön autó átmegy. A végére mi is felvettük ezt a ritmust… Az utcák is olyan kanyarodnak furcsán, csak észre sem veszed. Itt nem úgy vannak a háztömbök, hogy bemész balra és aztán kétszer jobbra és visszakerülsz…. Na itt simán elkavarodsz, de aztán nem ott találsz ki. Google té...

Most jutottam ide, mert vagy két hétig beteg voltam, így olvassátok…. És akkor máris elérkeztünk a második P-hez az évben. Párizs. Meglepett ötlet volt, Máté kérdezte, elmennék Vele? Nekem sokáig a listán volt már, így egyértelmű volt a válasz. Azt mondjuk nem gondoltam, hogy egy kamasz srácot érdekelné…. Az utazás izgalmas volt, mert mindig is féltem a repüléstől, viszont az indulás reggelén Mátéra rájött a para. Nem volt 2 éves amikor repült, végigaludta a 4 repülő utat. Nem tudta mire számítson… Az izgalom elindult, így viszont azért eléggé össze kellett szednem magam… És lás csodát, jókora késéssel indultunk el (+1 óra), és aztán érkeztünk meg, így eléggé nehéz volt a koncentráció…   Az órás várakozás közben láttam, már nagy az idegesség. A repülőre szállva az ajtóban az alapvetően franciául beszélő sztyui megállított, hogy maszk csak ez van. Megpróbált angolul is beszélni, de azt mondom nem kellett volna… Kiderült a sima eldobható orvosi maszk kellett volna, a több r...